Hogy mi volt előbb? A spotterkedés, vagy a fotózás? Mindig is érdekelt a fotózás, de a szó szoros értelmében vett spotterkedés és a fényképezés, mint hobbi, nem egyből találtak nálam egymásra. A spotterkedésre való hajlam már elég korán megvolt bennem, a hozzá való fanatizmus, az álló napig tartó lesben állás, a következő és az azt követő, meg a mégazután jövő gép meg- és kivárására, mint fura szenvedély már gyerekkoromban is feltűnt a környezetemnek. Az a fajta transzállapot, amelyet korábban a kenesei honvéd üdülő felett váratlanul megjelenő szentkirályszabadjai Mi-24-es raj, vagy Óbánya felett kirepülő taszári 21-esek, a Szigethalom házai felett először megpillantott MiG-29-es látványa, vagy hosszú éveken át az az egy-egy nyári hét Kecskeméten a nagymamámnál, melyet minden alkalommal gyakorlatilag az erkélyen, távcsővel a kezemben húztam le, csak azok számára érthető, akiket hasonlóan ejt rabul a lenyűgöző élmény megélésének vágya. |
1991-ben fotóztam először repülőnapon, a szerény eredmény ledöbbentett, a technikai háttér ismeretének hiánya először ébresztett rá, hogy ilyen szerény végeredménnyel nem fogom tudni újra és újra átélni az elkapott pillanatokat. 1992 nyarán egy 58mm-es Helios Objektívvel és életem első tükörreflexes gépével felvértezve baktattam ki néhai nagymamám kíséretében a kecskeméti repülőtér konzervgyár felöli kerítéséhez, de csak messziről mertem fotózni, bízva életem fő művének elkészültében. Az élmény nagyszerű, ám a végeredmény letaglózó volt. A különféle teleobjektívek számomra elérhetetlen dolgok voltak, ezért is csak a földi gépeket fotóztam a 92-es taszári repnapon. De ekkor már éreztem, hogy ezen a téren komolyabb lépéseket kell tennem. |
|
 |
|
Az első teleobjektívem az 1994-es debreceni műrepülő vilagbajnokságon kezdett a kezeim közt dolgozni, de a 135mm-es Jupiterrel is csak "légypiszkokat" gyártottam, szánakozó környezetem szemszögéből. Innen már nem volt visszaút, hiszen tudtam, hogy ez az amit akarok csinálni, de, hogy végre jó is legyek, több pénzre és jobb technikára lesz szükségem. 1995-ben szereztem be aztán a Zenitemet és a Helios-Jupiter-orosz kétszerező triót váltó két darab Practikámat és a 200-as Pentacon telémet, nomeg a két darab kétszerezőmet.
A repülőnapokon és spottertúráimon innentől kezdve egészen 2006-ig ez a konfiguráció volt az "igáslovam". A két Practika mára nyugdíjba vonult, de az objektíveik, a két tűéles Zeiss (35mm-es Flektogon és az 50mm-es Pancolar) még most is központi szerepkörben tetszeleg az immáron negyedik éve hű társamon a Canon gépemen. Repülőnapokon manapság már a Sigma 70-300-as APO DG Macro-ja és a Canon EF 400mm-es L-es obija a főszereplők.
Az elmúlt húsz év egy sajátos hozadéka, hogy a kezdeti 38mm-es fix optikájú "automata" miniatűra-gyártó dobozgépemtől (1991, Taszár) eljutottam a 2000mm-ig (MTO-11CA 1000mm-es orosz tükör egy Canon extenderen). De, ha úgy tartja kedvem, a 4000mm sem akadály.
Ha jól összeszokott csapatunk tagjaként épp nem repülőnapokon fotózom (legyen az bel- vagy külföldi esemény egyaránt) akkor a Pest környéki kis és nagygépes repülés és az áthaladó (contrail) fotózás tökéletesítésével bíbelődöm. Ezen felül a már említett spottercsapattal igyekszem én is minden lehetséges kecskeméti hadgyakorlatot megörökíteni. Továbbá kedvelt tevékenységem a vadmadarak fotózása. Hiába, egy spottert a vadászösztön hajtja: kivárni az élményt, elkapni a pillanatot...
|